Blog

2015. Február 18.

Mitől is jó egy névjegykártya?


Mitől is jó egy névjegykártya?

A legtöbben úgy tekintenek a névjegykártyára, mint egy szükséges eszközre, melyet megterveztetnek, adott esetben saját maguk állítanak össze sablonokból, aztán legyártatják egy tetszőleges nyomdával és kész - már lehet is osztogatni. Általában ezek a névjegykártyák nincsenek összhangban cégeddel, nem reprezentálják se az arculatot, se az értékeket. Te sem szeretnél ilyen névjegykártyát…

Pedig vásárlóid számára az vagy, akinek látszol. Az alapján ítélnek meg, amit a honlapodon, a kirakatban, az eladótérben, az irodádban, vagy a névjegykártyádon látnak. A siker egyik alapfeltétele, hogy mindig a lehető legelőnyösebb oldaladról mutatkozz be az ügyfeleidnek, ezért olyan eszközökkel  kell megszólítanod őket, amelyek egyszerre esztétikusak, kreatívak és hűen tükrözik vállalkozásod értékét.

Igen, pontosan ezért fontos, hogy névjegykártyád mind minőségileg, mind esztétikailag kifogástalan legyen, hiszen potenciális ügyfeleid először ezzel fognak találkozni, optimális esetben ez a kis kártya lesz az, amiről majd beazonosítanak téged, illetve céged. 

Mi az aminek mindenféleképpen szerepelnie kell rajta?

Ez elég egyszerű: név, titulus, elérhetőségek (mobil, e-mail, web, fax), céged logója és egy kis plusz. Legyen névjegykártyád egy ütős marketing eszköz! Minden névjegykártyának két oldala van, miért is ne használhatnád ki? Ugyan egy hosszabb marketing szöveg nem fér el rajta, de egy határozott egy mondatos üzenet igen! Egy a lényeg: kerüljük szolgáltatásaink felsorolását, inkább egy rövid, tömör, lényegre törő felhívással keltsd fel vásárlóid figyelmét, érd el például, hogy fellátogasson a honlapodra. Szintén jó megoldás lehet egy QR kód okos elhelyezése, melyben szintén hirdetheted honlapod, vagy akár egy rólad készült rövid bemutatkozó videóval is megnyerheted leendő ügyfeleid bizalmát. 

Légy egyedi

Szerencsére már számtalan lehetőség közül választhatunk, amennyiben figyelemfelkeltőek akarunk lenni és ki szeretnénk tűnni a tömegből. A szabványos (90x50mm) mérettől eltérve, a különféle felületnemesítési eljárásokon át bármi megvalósítható, ezzel kölcsönözve névjegykártyádnak egy olyan egyedi megjelenést, ami biztosan felkelti partnereid figyelmét. Legyen szó speciális fóliarétegről, prégelésről, lakkozásról, vagy dombornyomásról  az nYm.hu csapata készséggel áll rendelkezésedre és megtalálja a számodra legideálisabb megoldást!

Arculat

Mint a bevezetőben már említettem, talán ez az egyik legfontosabb összetevő. Ha névjegykártyád nincs összhangban céged arculatával komolytalan leszel a másik szemében, az ügyfél elbizonytalanodik. Gondolj csak bele: egy konferencián névjegykártyát cseréltetek, első ránézésre egy figyelemfelkeltő, ütős névjegykártyát kaptál, szerepelnek rajta az elérhetőségek is, még a honlapjukra is fel tudtak csalni. Aztán azzal szembesülsz, hogy a két dolog köszönőviszonyban sincs egymással… A színek eltérnek, a design teljesen más, összezavarodsz, nem tudod a két dolgot egybekötni. Megkerülhetetlen: a színeknek, stílusnak, elrendezésnek tükröznie kell az egységes arculatot!

A tiéd ilyen?

Ha nem, akkor Kattanj Ránk!



< Vissza