2015. Augusztus 03.
Egy korábbi blogunkban már szót ejtettünk a papír gyártásának technológiájáról, ezúttal a papírok fajtáival és jellemzőivel foglalkozunk.
A papírok csoportosítása történhez az előállítás módja, anyagösszetétel alapján, bennünket azonban a felületi kialakítás, illetve a felhasználás célja érdekel, ezért eszerint csoportosítunk.
Újságnyomó papír
Tekercspapír, a nagy sebességű rotációs nyomdagépek papíranyaga. Magas- és ofszetnyomású napilapok, silányabb könyvek készülnek belőle, melyeknél az időállóság nem követelmény. Anyagában nagyon sok a facsiszolat, mechanikai tulajdonságai rosszak: nagyon könnyen szakad, a nedvességet egyáltalán nem tűri, képes masszává ázni.
Író-nyomó papírok
Ide tartozik mindaz a papír, melyet különböző hivatali, irodai célokra, illetve a magánéletben írásra használnak. A széles körű felhasználási terület miatt anyagösszetételük is igen változatos. Találunk közöttük rongy, de papírhulladék töltőanyagút is. Közös jellemzőjük az enyvezettség és a simított felület. Kivételt képeznek a borítékok (csak egyik oldaluk simított), valamint az utólag sajtolt, vászonpréselt felületű levélpapírok.
Könyvelési (pénzügyi) papír
Jó íróképességű, jól radírozható papír. A pénzügyi világ, könyvelés nyomtatványai (főkönyv, pénztárkönyv, csekkfüzet stb.) készülnek ebből a papírból. Vastagabb, 90-120 g/m2 tömeghatárok között készül. Felülete simított, erős papír.
Fatartalmú mélynyomó papír
Mélynyomással készülő folyóiratok, képes újságok, stb. anyaga. A rotációs technika miatt lágynak és elasztikusnak kell lennie, ugyanakkor kívánatos a majdnem tükröző simított felület és a jó tartás.
Ofszetpapír
Legfontosabb tulajdonsága a mérettartósság, illesztőképesség. A papírnak a nedves nyomóeljárás ideje alatt mérettartónak kell maradnia, hiszen színes kiadványoknál a négy nyomószínt egymás után viszik fel, melyhez nagyon nagy illesztési pontosság szükséges. Felülete általában enyhén simított, finoman szemcsés. Itthon 80-240 g/m2 tömeghatárok kzött gyártják.
Térképnyomó papír
Az ofszetpapír egy speciális változata, kiváló minőségű fajtája. Egy kevés rongycellulózt tartalmaz, tömör kidolgozású, simított, kitűnően nyomtatható papír. MÉrettartóssága, vízállósága kiváló, hiszen a kész nyomaton a különböző színek határai pontosan kell, hogy találkozzanak, ugyanakkor élesen el is kell válniuk egymástól. Az időjárás viszontagságainak is kitett szabadtéri plakátok kitűnő alapanyagaként is használható.
Biblianyomó papír
Nagy oldalszámú, ugyanakkor viszonylag vékony lapokból álló, jól kezelhető kötetek, kézikönyvek (szótár, lexikon, Biblia stb.) készítéséhez használt finom, általában famentes, néha rongycellulózt tartalmazó, nagy kötőanyag-tartalmú papír. Lágy, vékony, selyemszerű, nem íróképes, de kiválóan nyomtatható. Itthon 40, 45, 50 g/m2 kivitelben gyártják.
Volumennyomó papír
A bibliapapír ellentéte. A kevés oldalszámú kiadványokhoz használják, ha azt szeretné, hogy a kiadvány ennek ellenére vastagnak lássék. Laza szerkezetű, viszonylag nagy térfogatú. Általában simítatlan, szélein viszonylag könnyen foszló, kis szilárdságú papír. Jó nedvszívó, puha, itthon 60-120 g/m2 tömeghatárok között készül.
Simított nyomópapír
Igen elterjedt, általában használt fajta. 40-52 g/m2 határok között fehér és színes változatban készül, felülete simított, tapintása puha, anyagelosztása egyenletes. Szórólapok kiváló anyaga.
Falragaszpapír
Nem különösebben igényes falragaszok, röplapok anyaga, simított, egy oldalt simított és simítatlan kivitelben, 40-80 g/m2 tömeghatárok között készül.
Kulőr
Nyomás és írás céljaira egyaránt használt színes simított papír. Levélborítékoktól kezdve, külömböző hivatalos kiadványokon át jegyekig mindenütt felhasználják. Zöld, rózsaszín, sárga és kék pasztellszínekben készül.
Számítógéppapír
A leporelló hajtogatott, kétoldalt perforált, a "traktorkerék" vezetésére szolgáló lyukakkal ellátott, egy vagy több példányszámos, fehér, jó mérettartó, famentes 47-75 g/m2-es papír.
Kromopapír
Egyoldalon mázolt, erősem simított, felülete magasfényű, tiszta papírfajta. Általában 70-90 g/m2 tömeghatárok között készül, de vastag, karton változatai is léteznek. Egyoldala színes kiadványok papíranyaga, amely jól tűri egy vastagabb kartonra történő kasírozását.
Műnyomópapír
A legigényesebb nyomópapír, mindkét oldalon mázolt. Kiválóan alkalmas színes kiadványok, albumok, művészi reprodukciók készítésére. Mindhárom nyomóeljárásra használható. Az alappapír lágy, hajlékony. A mázréteg fehér pigmentekből, kötőanyagokból és műanyag diszperziókból áll. Készül matt és fényes váltzata is akár papír-, akár kartonvastagságban.
Csomagolópapírok
Már funkciójukat tekintve is rendkívül sokfélék, hiszen nedvesség-, aroma-, zsírállóság is követelmény lehet, de olykor mint egyedi csomagolóeszköznek, elsősorban éppen az árureklám hordozójaként kell szerepelnie. Olykor már nem is papír, inkább jól nyomható műanyag vagy fémfólia, máskor bordás merevítésű többrétegű tábla (hullámpapír).
Pauspapírok
Jó mérettartók, áttetszőségüket töltőanyagmentességüknek köszönhetik. 60-120 g/m2 kivitelben készülnek, tekercsben vagy méretre vágott formában egyaránt kaphatók.
Műanyag fóliák
A hőre ellenálló fajták műgyanta alapú, szinte víztiszta nyomathordozók, jól nyomtathatók, olykor a levilágítást helyettesítik, akárcsak a pauspapír. Tekercben és vágott méretben egyaránt kaphatók.
Etikettpapírok
Leporelló és méretre vágott formában egyaránt kaphatók. A hordozó papírra ragasztott szabályos elrendezésű, laponként egységes méretű, jól nyomtatható, többnyire fehér, simított felületű, a hordozóról leszedhető etiketteket többnyire boríték címzésre használják, de kitűnően alkalmas minden olyan feladatra, ahol nem túl nagy terjedelmű ábrát, vagy rövid szöveget viszonylag kis példányszámban (10-2000) valahova fel kell ragasztani.